Mi történik, ha megtiltod magadnak a kedvenc ételed?

Gondoltad már valaha azt, hogy majd akkor fogsz végre lefogyni, ha „soha többet nem eszel” valamiből, amit pedig nagyon szeretsz (legyen az pihe-puha fehér kenyér, csokoládé, csipsz, vagy bármi, amit a hétköznapi diétázó csak „bűnös ételként” emleget)?

Ha igen, nem vagy vele egyedül, nekem is ez az első ösztönös gondolatom.

Aztán általában az történik, hogy egy ponton elengedem a gyeplőt, és akkor aztán meg annyit eszem belőle, amennyi a csövön kifér. Talán egy kicsit kárpótlom magam az elvesztegetett időért.

Nézzük meg, mit mond erről a pszichológia tudománya, három kanadai kutató1 érdekes kísérletén keresztül.

Hogyan működött a kísérlet

A vizsgálatban 103 résztvevő vett részt. Először a kutatók arra kérték őket, hogy töltsenek ki egy kérdőívet, ami a korábbi étkezési szokásaikról szólt, majd két csoportba osztották őket:

1. Krónikus diétázóknak nevezték azokat, akik szokták magukat korlátozni, amikor étkezésről van szó (ismerős?)

2. Korlátlan evőknek nevezték azokat az embereket, akik szigorú szabályok és korlátozások nélkül esznek.

Ezután a résztvevőket véletlenszerűen beosztották a következő három csoport egyikébe:

• „Tilos a csoki” csoport: 7 napig tilos volt a csokoládé bármilyen formában

• „Tilos a vanília” csoport: 7 napig nem fogyaszthattak vanília ízű ételeket

• Kontroll csoport: egyáltalán nem volt semmilyen korlátozás

A korlátozás hete után mindenki visszatért a laborba egy úgynevezett kóstoló foglalkozásra: Sütemény, keksz és fagylalt (csokoládé és vanília ízben is) opciók közül választhattak, és annyit ehettek, amennyit csak akartak. A résztvevők számára az volt a „fedősztori”, hogy a tanulmány az íz-érzékelésről szól, de a valóságban a kutatók valami egészen mást vizsgáltak.

Mielőtt enni engedték volna őket, anagramma feladaton kellett dolgozniuk (ez olyan szórejtvény, ahol összevissza betűket valódi szavakká kell alakítani). Bármikor leállíthatták a feladatot, hogy megkapják az ételt.

Eközben a kutatók titokban a következőket mérték:

• mennyi ideig végezték a feladatot, mielőtt enni kértek volna

• hogy valójában mennyit ettek (mérleggel kimérték a kínált és a meghagyott étel mennyiségét, természetesen nem a résztvevők előtt!)

• és azt is, hogy miért ettek (ezt kérdőív segítségével mérték, pl. szerepelt az indokok között az, hogy „mert sóvárogtam utána”)

Ez a módszer így önbevallásos és viselkedéses adatokat is szolgáltatott, ami egy nagyon erős és megbízható módszernek minősül a pszichológiai kutatások terén.

Az eredmények

Csak a csokoládétól megfosztott krónikus diétázók rohantak az ételhez, és ők sokkal több édességet ettek, mint mindenki más.

Érdekesség, hogy azok, akik nem szoktak diétázni, azaz nem figyelnek az evésükre kínosan, ők viszont nem ettek olyan sokat.

A vanília megvonásnak egyik csoportban sem volt jelentős hatása: ezt a kutatók azzal magyarázzák, hogy a megvonás utáni túlevés csak olyan ételeknél jelentkezik, amelyeket különösen szeretünk, és amelyeket nem lehet könnyen helyettesíteni. Azaz kelbimbóból valószínűleg nem tömjük tele magunkat, akkor sem, ha előtte fél évig tiltjuk magunknak a kelbimbó evést.

Ez egyértelműen mutatja, hogy a nélkülözés nem mindenkiben okoz túlevést. Csak azokat érinti, akik mögött hosszú, ismétlődő diétázás áll.

Azt akarod, amit nem kaphatsz

A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a legtöbb diétázó nem igazán éhezik biológiai értelemben. Ehelyett pszichológiai depriváció áll fenn az esetükben. Ilyeneket gondolnak:

• „Ez az étel tilos.”

• „Nem szabadna akarnom, mégis kívánom”

Idővel ez az állandó szellemi gátlás fokozza az adott étel értékét. Ez okozza azt, hogy amikor viszont megszegjük a diétát, megengedjük magunknak, hogy együnk, akkor viszont sokkal többet eszünk belőle – hiszen arra állítottuk be az agyunkat, hogy ez az étel nagyon értékes, nagyon különleges. Azaz, a saját csapdánkba sétáltunk bele.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Minél inkább megpróbálod elnyomni bizonyos ételek iránti vágyadat, annál nagyobb hatalmat fognak szerezni feletted.

Azt is jelenti, hogy ha tapasztaltad magadon már ezt a jelenséget: tudd, nem vagy egyedül vele, teljesen természetes, emberi jellemző, különösen olyanoknál, akik hasonló cipőben járnak: azaz végigdiétázták az életüket.

Ez a kutatási eredmény azt is jelenti, hogy amikor az étel már nem tilos, a vonzereje is csökken.

Csináld ezt helyette

A fenntartható táplálkozás tehát nem szigorúbb étkezési szabályokra épül.

Természetesen nem azt jelenti, hogy akkor mostantól minden nap egyél csokit, valószínűleg egyelőre nem is bízol magadban annyira, hogy ezt megengedd magadnak egyből.

De hosszú távon igenis vissza kell építened azt, hogy tudj hallgatni a tested valódi éhség- és teltségjelzéseidre, hogy bízz magadban, és hogy újra szeretettel, élvezettel tudj az ételek felé fordulni a bűntudat, tiltás, és a sóvárgás körforgása helyett.

Ez nem megy egyik napról a másikra, de sok gyakorlással, önmegfigyeléssel és naplózással fejleszthetők ezek a képességek!

Csatlakozz a várólistához

És ha érdekelnek hasonló témák, ne felejts el feliratkozni, és kövess be minket a facebookon és az instagrammon!

Iratkozz fel most